Korallzátony a Vörös tengerben

Korallfehéredésnek nevezik azt a jelenséget, melynek során a korallok elveszítik színüket. Ennek oka, hogy a korall szöveteiben lévő szimbiotikus egysejtű algák, a zooxanthellák stressz hatására kilökődnek vagy a zooxanthellákban lévő fotoszintetikus pigmentek száma lecsökken.

Ezek a zooxanthellák adják a korallok jellegzetes színét, attól függően, hogy az algák melyik kládja él a korallok szövetében. Amikor az algák kilökődnek, átlátszó lesz a korall szövete és láthatóvá válik a korall fehér, kalcium-karbonát alkotta váza. Innen származik a „fehéredés” kifejezés. Bizonyos esetekben a kifehéredett korallok halvány kék, sárga vagy rózsaszínűek, a korallszövetekben található fehérjék miatt, melyek a zooxanthellák hiányában a korall domináns pigmentjei lesznek. A kifehéredett korall nagyon hasonló a nemrégiben elpusztult állathoz, de megkülönböztethető attól, mivel apró polipok találhatók a felszínén. Ezek a korallok élnek és néhány hét vagy hónap alatt teljesen felépülhetnek, amennyiben a stresszhatás nem túl súlyos és nem áll fenn hosszabb ideig. Ha a kifehéredett korallok szöveteibe nem épülnek vissza a zooxanthellák, a korall elpusztul.

A korallok és a zooxanthellák kölcsönösen függnek egymástól. A korall védelmet nyújt az algáknak és a saját anyagcsere-folyamataiból származó végtermékekkel, így nitrogénnel látja el az algákat, melyet azok a fotoszintézishez használnak fel. Cserébe az alga oxigént termel és eltávolítja a korallok anyagcsere-termékeit. A zooxanthellák a fotoszintézis során glükózt, glicerint és aminosavakat állítanak elő. A korall ezeket használja fel saját tápanyagainak (fehérjék, zsírok és szénhidrátok) előállításához, valamint a növekedését elősegítő kalcium-karbonát termeléséhez. A korallok és a szöveteiben élő algák közötti egyensúly elengedhetetlen, ugyanis a korall tápanyagainak 90%-át a zooxanthelláktól nyeri.